Dobsa Tamás

Dobsa Tamás
meghívott koreográfusNéptánc

Néptáncos, néptánc-pedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere és Fülöp Ferenc-díjas és Martin György-díjas táncos.

  

Dobsa Tamás

A néptánccal 6 éves koromban kezdtem el megismerkedni a helyi Csali Gyermek Néptáncegyüttesben. A Kis, Nagy Csali után a helyi felnőtt táncegyüttes, a Csalló táncosa lettem. Itt készítettem életem első koreográfiáját is. 1993-ban Varga Ervin hívására a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttesbe kerültem, mindeközben az anya együttesemben is táncoltam. 1996-ban, többedmagammal Dunaszerdahelyen megalapítottuk a Dunaág Kamara Néptáncegyüttest. 1999-ben sorkatonai szolgálataimat a Szlovák Néphadsereg, „VUS Jánošík” művészegyüttesében töltöttem, ahol egy álom teljesült, hisz hivatásos táncosként lehettem ott. A katonaság után, újra a formálódó hivatásos Ifjú Szívek Táncegyüttes táncosa lettem, 2000-től 2011-ig. 2000-2004 között a nevelő együttesem vezetését is elvállaltam, ahol két egész estét betöltő műsort koreografáltam és rendeztem. A Felvidéki Rockszínpaddal karöltve színpadra a vittük a Megfeszített c. produkciót, melynek koreográfusa voltam. 2003-ban feleségemmel együtt megalapítottuk Ekecs-Apácaszakállason a Pimpimpálé Gyermek Néptáncegyüttest, mellyel sikerült a legjobb felvidéki gyermek néptáncegyüttesek közé kerülni. Két önálló műsort mutattunk be. Több táncosunk is a hivatásos táncosi pályát választotta magának. Az együttest 2013-ban megszüntettük.
2003-ban a felvidéki táncosok közül elsőként vehettem át a Népművészet Ifjú Mestere címet, amit a jókai Budai László (2010-ben kapta meg a Népművészet Mestere címet) Bertóké táncáért, annak feldolgozásáért kaptam. 2003 és 2007 között elvégeztem a MTF néptánc-pedagógusi szakát. 2008-ban a szakdolgozatomért (melyet az észak-kisalföldi verbunkok tanítási módszertanából írtam) Martin György-díjban részesültem. Több szólótáncosi díjnak vagyok büszke tulajdonosa: Fülöp Ferenc-díj, Deákos Farkas szólótáncverseny I., II. helyezett, Šaffovaostroha szólótáncverseny III. helyezett, Országos szólótáncverseny különböző különdíjak. Mindeközben táborokban, táncegyüttesekben tanítottunk feleségemmel, főleg szűkebb hazánk, Csallóköz táncait. Több jeles amatőr és hivatásos együttesnek is készítettünk koreográfiát itthon és külföldön egyaránt. Ezekkel több neves fesztiválon, minősítőn nyertek értékes díjakat, de láthatták már őket a „Felszállott a páva” színpadán is.

To take a trivial example, which of us ever undertakes laborious physical exercise, except to obtain some advantage from it.

Mostanság

A hivatásos táncolást befejezve 2011-ben új vizekre eveztünk és feleségemmel, Mónikával megalapítottuk a Kuttyomfitty Társulatot. A Kuttyomfitty Társulat eddig egyedülálló módon ötvöz négy előadói elemet, a néptáncot, népdalokat, szöveget és bábokat. Műsoraink pergősek, a mai kor gyermeke számára is befogadhatóvá teszik a sokszor elavultnak hitt népi kultúránkat. Az első műsorunk óta eltelt időszakban több mint 1000 alkalommal léptünk közönség elé óvodákban, iskolákban, táborokban, falunapokon, Pozsonytól – Nagykaposig, olyan neves fesztiválokon és színházakban, mint a Művészetek völgye, Savária Történelmi Karnevál, DoubleRise, Tatai Sokadalom, Így tedd rá! Pedagógus Expó, Hetedhét Hatvan Népmese fesztivál, a budapesti Táncháztalálkozó, Eszterlánc, a Hagyományok Háza programsorozatai, kassai Thália Színház, soproni Petőfi Színház és a Magyar Nemzeti Színház.megalapításánál, melynek azóta is táncoktatója, szakmai tanácsadója, segéd tánctanára, koreográfusa.

 

 

Munkái

Ördöngős dudás

Aranyfészek, aranymadár