Dunaág és Ágacska

Dunaág Néptáncműhely

Az 1996-ban alakult Dunaág Kamara Néptánccsoport volt a Dunaág Néptáncműhely elődje, melynek alapítója Volner Nagy Melinda és Dobsa Tamás. Az utánpótlás nevelése céljából alakult meg két évvel később az Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes. A Dunaág Táncklubban pedig egykori táncosok, tánckedvelők, valamint a néptánc után lelkesen érdeklődő szülők táncoltak.

utolsó Dunaág

A Dunaág Néptáncműhely nevét a szűkebb hazájukra nagyon jellemző természeti jelenségről kapta. Közép-Európa legnagyobb, folyamok által körülhatárolt szigetét, a Csallóközt ugyanis valamikor sűrűn szelték át az ott legismertebb folyó, a Duna kisebb-nagyobb ágai, ezeket nevezték Duna-ágnak, amely az együttes nevének jelentése.
Alapító tagja a Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének, évente rendszeres résztvevői a Táncfórum rendezvényeinek, szakmai munkájának.
A Dunaág Néptáncműhely művészeti vezetője Volner Nagy Melinda, együttesvezető-társa Nagy Iván, együttesi asszisztensek: Görcs Linda és Görcs Tamás testvérpár.

Az együttes táncosai nyaranta néptánctáborokban vesznek részt és képzik tovább magukat, Erdélyben, Vajdaszentivnyban és Nyárádselyén jártak, hogy a helyi miliőben tanulhassák ezen falvak táncait.
Rendszeresen vesznek részt külföldi vendégszerepléseken, jártak már Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szicíliában, Törökországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Macedóniában, Angliában, a legmesszebb eddig Brazíliába jutottak el.

Eredményeink:
A Dunaág Néptáncműhely rendszeres résztvevője a hazai országos szakmai versenyeknek, seregszemléknek, megannyi díjjal, elismeréssel büszkélkedhet.
Az együttes vezetői büszkék rá, hogy több korábbi tanítványuk ma hivatásos táncosként, színészként, illetve táncoktatóként tevékenykedik.
A néptáncműhely több helyi és egy megyei kitüntetés birtokosa, illetve Külhoni Magyarság díjas együttes.

Dunaág és Ágacska táncegyüttes múltja és jelene.

A Dunaág Néptáncműhely csoportjai 2016-ban – Aprók, Ágacska, Dunaág, Zerda Kamara és az egykori Dunaág Kamara Néptánccsoport – ünnepelték meg 20 éves fennállásukat 2016. november 5-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

 

2017-től Dunaág Táncműhely néven működik tovább Dunaszerdahelyen különféle csoportokban: Aprók, Ágacska Gyermek Néptánccsoport, Dunaág Néptáncegyüttes, Dunaszerdahely Táncklub. Táncosai a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tánc szakának növendékei, továbbá lelkes amatőr táncosok és elszánt tánc-fanatikusok. Fő fenntartójuk Dunaszerdahely város és a csoport háttérszervezetei, az Ágacska Polgári Társulás és az Ars Dansandi Polgári Társulás.

A Dunaág Táncműhely név alatt ma is egy több mint százfős táncműhely működik Dunaszerdahelyen, melynek csoportjai mostanra kicsit megváltoztak, az összetételük átalakult, és bár leváltak csoportok, új csoportok jöttek létre, de a lelkesedés így is töretlen. A Dunaág Táncklub neve Dunaszerdahely Táncklubbá változott és egyre több érdeklődőt szólít meg, miután az itt tanított táncok köre kiegészült az észak-amerikai swing táncok és a dél-amerikai latin táncok oktatásával, melyek népszerűsége azóta is növekszik.

A táncműhely kiegészült klasszikus és modern táncokat táncoló csoportokkal, tanárokkal. A közösség összekovácsolója viszont nem változott a tánc, a mozgás, az összetartozás és a szeretet ereje.

Volner Nagy Melinda

A tánccsoport magalakítója, szakmai és szellemi vezetője. Táncpedagógus és koreográfus. Szűnhetetlen vágya a tánc világának megismerésére inspirálja, hogy ezt a táncban rejlő energiát, szépséget és egyben a tudását megismertesse és tovább adja a felnövekvő táncosok új nemzedékének. A kezdetekben a magyar néptánc és néphagyományok kutatása és továbbadása hívta életre a Dunaág Kamara Néptánccsoportot, az ennek bölcsőjéül szolgáló Aprók és Ágacska gyermektánccsoportot. Később a felnövekvő és visszatérő felnőtt táncosok igényei hívták életre a Zerda Kamara Néptáncsoportot.

Többet róla

Dobsa Tamás

Dobsa Tamás

Néptáncos, koreográfus, felvidéki táncosok közül elsőként vehette át a Népművészet Ifjú Mestere címet. Több tánccsoport megalapítója, szintén ott volt Dunaszerdahelyen 1996-ban a Dunaág Kamara Néptáncegyüttes megalapításánál, melynek azóta is táncoktatója, szakmai tanácsadója, segéd tánctanára, koreográfusa.

Többet róla

Nagy Iván

Nagy Iván

Népzenész, népzenegyűjtő, néprajzkutató, etnológus. A Pátria Rádió néprajzi műsorának volt szerkesztője. 1997-től a dunaszerdahelyi Művészeti Iskola néptáncoktatója és egyben a Dunaág néptánccsoport szakmai tanácsadója, segéd tánctanára, koreográfusa egészen amíg 2019-től megérdemelten a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum igazgatója nem lett. Örökös tagsága kétségtelen, most is táncosunk, és példaképünk.

Többet róla