Dunaszerdahely, 2016. november 5., 18.00, Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ
Teltház van a dunaszerdahelyi kultúrház színháztermében. A közönség a 20 éves Dunaág Néptáncműhely születésnapi előadásának kezdetére vár. A táncosok szülei és hozzátartozói ülnek a széksorokban, de eljött a jubileumi estre sok-sok kolléga és táncostárs, barát, ismerős, osztálytárs, vagy „csupán” az előadás iránt érdeklődő. Az előadás elkezdődik, a Dunaág apraja és nagyja, a jelenlegi és a régi táncosok és zenészek a színpadon egymást váltják, régi és friss koreográfiák, a megérdemelt taps néha ovációba csap át, köszönő szavak hangzanak el. Minden megvan, hogy az estét felszabadulva, derűsen és vidáman töltsék el az ünnepeltek és az ünnepléshez csatlakozó vendégek. Szól a muzsika, indul a táncház, a Dunaág-büfé roskadozik a finomságoktól, a tízfős szülői csapat fáradhatatlanul szolgálja ki a vendégsereget. Minden együtt van az ünnepléshez: teltház van a szívben.
De mi az, ami mindezt megelőzi, és ami majd ezután következik? Bizonyára nagyon hosszadalmas felkészülést igényel egy ilyen est megvalósítása, nem beszélve az azt megelőző 20 évnyi művészeti tevékenységről. – kérdezem Volner Nagy Melindát, a Dunaág Néptáncműhely művészeti vezetőjét.
Így igaz, de szerencsére a munkát nem egyedül végzem. Amint látható volt az est folyamán, és amint azt mindig elmondom a színpadon is, mindenkinek megvan a maga szerepe a nagy egészben, és valóban semmire sem mennénk a csapatmunkások együttműködése nélkül. Az együttesvezetést nem egyedül csinálom, ez ugyanis egy nagyon sokrétű munka. Ebben osztoznak velem néhányan, Nagy Iván, akivel egykor együtt alapítottuk a Dunaág elődegyüttesét, Görcs Linda és Görcs Tamás tanítványaink, akik néhány éve önálló táncoktatói munkába kezdtek, és nem utolsó sorban a férjem, Kóczán András Imre, aki főként az együttes menedzselésében végez pótolhatatlan munkát. Aztán mögöttünk tudhatjuk a város, a városi művelődési központ és a művészeti iskola segítségét, és a mindenkori szülői közösséget, mint a hátországunk legfontosabb, hogy úgy mondjam, bástyáját. Büszkén mondhatom el, hogy már több tanítványom bele-belekóstol ebbe a munkába, mind a Dunaág munkája keretében, mind azon kívül, más csoportok háza tájékán.
Ez mit jelent pontosan?
Többféle típusú tevékenységet. Van, aki közülük csoportot vezet különböző falvakban, városokban, ahol igény volt rá. Van, aki más együttesek sorait is erősíti, és vannak, akik az együttesünkön belül kapcsolódnak be az alkotómunkába. Nemrég alakult meg a Dunaág keretei közt a Zerda Kamara Néptáncegyüttes, amelyet a fentebb említett Görcs testvérek alapítottak, és javarészt a Dunaágban felnőtt táncosok alkotják, de más környékbéli csoportokból is csatlakoztak hozzájuk táncosok. A csoport alapításának motívuma egy olyan fiatal lendületes néptáncos csapat megalapítása volt, amely helyet ad az elmúlt években a gyermek korosztályból „kinőtt”, ám táncosként kifejezetten képzett fiataloknak a saját művészeti elképzeléseik megvalósítására. Persze egy csoport megalapításához nem elég a jó elképzelés. Már az induláshoz is elég sok feltétel és körülmény szükséges (próbaterem, ruhák, táncoktatók), nem beszélve a később felmerülő kiadások megoldásáról. Pontosan tudtam, mi mindennel jár ez, hiszen 20 évvel ezelőtt magam is így alapítottam a Dunaágat, és akkor bizony nem sok minden és mindenki állt ebben mögöttem.
De ez nem egy különleges igény a táncosok részéről?
De igen, ez valóban nem egy szokványos képlet. Általában ugyanis van egy vezető, aki megpróbálja megvalósítani az elképzeléseit, és a táncosok ebben vesznek részt. Akarva vagy akaratlanul, jó esetben az előbbi. Én viszont azért szimpatizáltam a fiatalok felvetésével, mert megvalósításra talált benne egy régi álmom. 1996-ban pontosan ilyen megfontolásból kezdtem bele a Dunaágba. Olyan csoportot szerettem volna, ahol igazi műhelymunka zajlik. Akkoriban viszont nem erre volt igénye a táncosaimnak, kivéve Dobsa Tamást, akivel jó pár évig együtt dolgoztunk a Dunaág művészeti arculatának kialakításán. És most eljött az idő, hogy a tanítványaim kezdeményeznek. Nem is volt más opció. Boldogan és várakozással teli igent mondtam. Azóta eltelt 2 év, elkészült egy teljes estés műsoruk, bejárták vele Brazíliát és jelenleg az első szakmai versenyükre készülnek. Hallatlanul büszke vagyok rájuk.
Brazíliát?
Igen. Szeptember 1. és 18. között Brazíliában turnéztunk a Zerda táncosaival, három nagyvárosban jártunk, São Paulóban, Rio de Janeiróban és Fortalezában, és összesen tíz fellépésünk volt a két hét alatt. Fantasztikus élmény volt, megérne még egy interjút.
És hogy jut el egy dunaszerdahelyi csoport a tengeren túlra? Ez bizonyára nem kevés szervezéssel jár.
Elsősorban egy brazíliai meghívás, aztán kb. egy évnyi szervezési munka, néhány bőkezű szponzor megtalálása és rendkívül sok segítség és együttműködés minden résztvevő részéről. Röviden ennyi a recept. Persze, a gyakorlatban nem ment ilyen zökkenőmentesen, de ez tényleg egy másik történet. A Dunaág szempontjából inkább az a fontos, hogy épp tíz éve tart az az időszak az együttes életében, hogy évi rendszerességgel utazunk külföldre, főleg nyári fesztiválokra. Az eltelt tíz évben Európát jórészt már bejártuk, voltunk Ázsiában is, és most a tengeren túlra jutottunk el.
Ez igazán vonzó lehet a Dunaágban cseperedő táncos-palántáknak!
Bizonyára. Persze el kell érni egy bizonyos kort, pontosabban egyfajta érettséget erre a feladatra, mivel ezek a fesztiválok sokszor fárasztóak, éjszakába nyúlóak, és akinek nincs meg hozzá a kellő rutinja, vagy akit túlságosan stresszel a fellépések körüli herce-hurca, annak egy ilyen út nem minden részletében lesz élvezetes. Néhány év színpadi-fellépési tapasztalat után azonban az egyik legjobb dolog, ami történhet egy táncos életében, hogy eljuthat táncosként a világ különféle tájaira, találkozhat más nemzetek hasonló korú fiataljaival, más nemzetek kultúrájával, étkezési szokásaival, és sorolhatnám. Mindenféle szempontból nagyon fontos tapasztalatnak tartom ezeket az utakat. A világlátás minden előnye miatt is, de együttesvezetőként is, mert élő külföldi kapcsolatokra tehetünk így szert. Továbbá láthatjuk és a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy hat a nálunk szokásos és többé-kevésbé működő interpretáció egy-egy idegen nemzetnek a mi zenénkhez és táncainkhoz nem szokott szemére-fülére. És valóban, az évek során megtanultuk, hogy teljesen más előadást kell egy külföldi közönség elé vinnünk, számukra ugyanis, úgymond, idegen a magyar folklór, aztán persze teljesen mást egy szakmai közönség elé, és megint mást, mondjuk, bálmegnyitóra, vagy ünnepségre. Ismerek kollégákat, akik ezzel nem foglalkoznak, és a műsorszámaikat változatlanul adják elő, bármilyen fellépésről legyen is szó. Ezért olyan unalmasak sokszor a hazai fesztiválok műsorai, mert a közönség számára egyszerűen fárasztóak a 10-15 perces néptáncelőadások, és mindez pl. kétórás műsoridőbe foglalva véleményem szerint befogadhatatlan a laikus néző számára. Miután sokszor a szervezők sem figyelnek oda erre az „apró” részletre, vagy ha megadják is előre a kért műsoridőt, arra már nem jut energia, hogy be is tartassák azt a szereplőkkel. Az ilyen fesztiválműsorok, lehet néha több kárt okoznak, mint hasznot a népművészettel foglalkozó csoportoknak.
Kárt okoznak?
Olyan értelemben gondolom, hogy ez nem segít vonzóvá tenni a portékánkat. Mert ugyebár ez lenne a cél. Minél több embert „elcsábítani”. Ha nem vagyunk vonzóak, sokkal inkább választ majd a gyermek más hobbit az iskolai éveire és nem minket, hiszen elképesztően széles a paletta az olimpiai sportágaktól kezdve az ilyen-olyan fejlesztőnek mondott, vásárolható képzésekig, az üzlet megállíthatatlan. Senkit nem lebecsülve, de nap, mint nap újabb és újabb hívószavak jelennek meg. Az eddigi legelképesztőbbet a minap hallottam a rádióban, baba-nyelv-tanfolyamot kínálnak gyakorló szülőknek (segíteni megfejteni a saját babájuk által használt verbális jeleket…). Ehhez nem is fűzök kommentárt.
Meg is ragadom a témát. Miért választja 2016-ban egy fiatal a néptáncot? Vagy inkább mit gondol, miért érdemes azt választania?
Mert a legjobb döntés – röviden. Egyébként az a fontos, hogy a táncot válassza. Sokszor elmondom, szinte teljesen mindegy, milyen táncot, de táncoljon. A tánc maga annyira komplex fizikai és lelki tevékenység egyidőben, amelynek a tanulása és gyakorlása olyan koncentrációt kíván meg az egyén részéről, ami végeredményben hozzásegíti őt egy boldogabb élethez. Ennyit erről röviden, mert ez megint egy hosszabb kifejtést kíván. A néptáncban pedig megvan az a többlet, hogy elődeink hagyományait tanuljuk meg a néptáncosság révén, tisztában leszünk azzal, kik vagyunk és honnan jöttünk, és ez pl. egy külföldinek nagyon is sikkes, szexi, tapasztalatból tudom. A másik, ami mellette szól, a módszertanunk, amely ugyebár hungarikum – a magyar táncház módszer ugyanis 2013-ban az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzését célzó legjobb gyakorlatok UNESCO-listájára került. A módszer lényege, hogy eredeti adatközlőktől gyűjtött táncanyagot tanítunk meg, és ezúton igyekszünk kialakítani mielőbb az improvizációs képességet, végül eljuttatva a tanítványokat az anyag táncos anyanyelvként való használatának képességéig. Ebben különbözik a módszerünk pl. a klasszikus balett iskoláitól. De nálunk, a Dunaágban ugyanúgy tanítom a klasszikus balett gyakorlatait is a diákjaimnak, mint jazztáncot, társastáncot, mert minden más technika nagyon hasznos egy táncos képzettsége szempontjából, főként a balett.
Tehát a Dunaágban nemcsak néptánccal foglalkoznak?
A Dunaág Néptáncműhely egy néptáncegyüttes, ahogy a neve is mutatja. Színpadi néptánccal foglalkozunk és minden, amit a táncórákon teszünk, a táncosok ez irányú képzését szolgálja. Vagyis a táncospalántát az önálló művészeti tevékenységhez vezetni a fő cél, és minden, amit teszünk, ezt a célt szolgálja. A táncosaink egyben a Dunaszerdahelyi Művészeti Iskola diákjai, az ottani tanrend szintén hasonlóképp van felépítve. Összefoglalva, a mi táncosaink életében a központi szerepben a néptánc áll, de nem marad ki belőle a balett és más tánctechnikák megismerésének öröme sem. A táncos számára alapvető feltétel a testtudat állandó és sokirányú fejlesztése, a rendszeres edzés, aminek az évek során egyre szélesebb perspektívában és több irányban kell történnie. Ehhez a tevékenységhez a néptánc eléggé határolt lehetőségeket ad, izolációban és a hajlékonyság fejlesztésében pl., amit más technikák alkalmazásával nagyszerűen ki lehet egészíteni. És miért ne adnánk meg ezt a diákjainknak, ha megvan rá minden lehetőségünk?
Ezt úgy kell elképzelni, hogy néptáncos műsorokon kívül más táncokkal is fellépnek a Dunaág táncosai?
Igen, pl. a 2017 évi városi bálra is swing tánccal készülünk. Valójában azonban úgy hasznosítom ezt a „többlettudást” a gyakorlatban, hogy kifejezetten ráépítek bizonyos előadásokat. A Csizmás kandúr mesejátékunkban pl. elég sok swing táncos részlet volt, de balett elemek és néptánc is, az I. világháborús hősök előtt tisztelgő „Asszonysorsok, férfimulatságok…” c. műsorunkban pedig szintén táncoltunk a néptánc mellett charlestont és swinget.
Most is készülnek valami hasonló műsor megvalósítására?
Igen, van egy új műsortervem, sőt kettő is. De erről nem árulok el egyelőre részleteket. Inkább egy másik kezdeményezésről beszélnék, amely nem kifejezetten színpadi irányultságú. Az elmúlt években sokféle új technikába kóstoltam bele magam is, és nagyon szeretnék egy új típusú társastánciskolát megvalósítani a városunkban.
Ez kinek szól majd? Felnőtteknek vagy gyerekeknek? És pontosan milyen táncokat lehet majd itt tanulni?
Főleg felnőtteknek, de akár az iskolás fiatalok számára is kínálnánk lehetőséget különféle társastáncok tanulására, amelyek a szakzsargon szerint a divattáncok gyűjtőnév alá tartoznak. Pl. argentin tangó tanfolyamot, amelyet januárban szeretnénk elindítani, de továbbra is folytatjuk a swing tánc oktatását, mint eddig, valamint más táncokat, amelyek elmaradhatatlanul fontosak lehetnek a báli szezonban – keringőt, jive-ot, polkát, salsát és természetesen csárdást.
Ez egy újabb típusú tevékenység számomra, de igazából az eddigi munkámra épül. A Dunaág számomra mindig a közösség megszervezéséről is szólt. A közösségé, amely körénk szerveződik és egyfajta életteret ad nekünk. Ez a közösség sokáig úgy épült fel, hogy voltak a táncosok, akik részt vettek a folyamatban, és körülöttük a szülők, akik segítették azt. A szülők felől azonban évek óta komoly érdeklődés mutatkozik arra, hogy maguk is részt vegyenek a tevékenységünkben. Mivel erre a korábbi keretek közt nem volt lehetőség, arra gondoltam, hogy a fenti elképzelésemmel közelebb kerülök az ily módon úgymond „kívülrekedtekhez” is. Számomra ez egy misszió. Minél több emberhez eljuttatni a táncot, hogy váljon a mindennapjaik részévé. Mert csodás dolog táncolni. Aki nem hiszi, jöjjön és próbálja ki velünk!